Az 1981 óta muködo, megyeszerte ismert POLIP együttes két tagja Csernák Tibor és Turik János elhatározta, hogy muvészeti tevékenységük végzésére céget alapít. Mivel mindketten szerették és ismerték a hangszereket, így Kisvárdán létrehoztak egy parányi hangszerboltot, ami ezen a környéken hiánypótló volt.
Az üzlet megnyitásával az volt a céljuk, hogy – némi hangszerüzleti elozmény hatására – a maguk és családjuk számára próbáljanak meg kialakítani egy olyan megélhetési lehetoséget, mely hétköznapokra elfoglaltságot ad, valamint zenészek, tanulók, közületek részére zenei eszközökbol ellátást biztosít.
Nagyon hamar kiderült, hogy a terv életképes.Így az 1997.04. 02-i kezdést követoen, már 2000.08.04-én egy jóval nagyobb üzletbe költözött a cég, amely jelenleg is muködik Kisvárdán 120 négyzetméteren.
A cégvezetok szorgalmának, és kitartásának köszönhetoen a POLIP név ismertté vált országosan is, és az üzleti partnerek körében elfogadott lett. Ez tette lehetové, hogy 2001 oszén Nyíregyházán a Bocskai u. 9 sz. alatt bovüljön a telephelyek száma egy / 50+ 40 négyzetméteres / újabb bolttal. E közben a cég másik fo tevékenységi köre, a muvészeti ágazat sem merült feledésbe, mert a 3 fos alapzenekart 2005 januárjától egy 5 + 1 fos élozenekarrá fejlesztették a tagok, amely sikeresen muködik. 2008-tól egy még nagyobb üzletben várjuk vásárlóinkat a Debreceni út 75. szám alatt!
A hosszú távú célkituzésekben, saját tulajdonú üzlethelységek megvásárlása, kialakítása, esetleg egy következo üzlet megnyitása és egy zeneház komplexum létrehozása szerepel. Ezentúl a POLIP Band fejlesztése és musor-koncertszeru müködtetése a terv.
A céggel kapcsolatos vélemény, hozzászólás.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.