no-image-2931
Hangszer áruház , Hangszerek, tartozékok, kiegészítok, minden egy helyen.
Weboldal Link Weboldal megtekintése
Távolság

Polip Music

Az 1981 óta muködo, megyeszerte ismert POLIP együttes két tagja Csernák Tibor és Turik János elhatározta, hogy  muvészeti tevékenységük végzésére céget alapít. Mivel mindketten szerették és ismerték a hangszereket, így Kisvárdán létrehoztak egy parányi hangszerboltot, ami ezen a környéken hiánypótló volt.

Az üzlet megnyitásával az volt a céljuk, hogy – némi hangszerüzleti elozmény hatására – a maguk és családjuk számára próbáljanak meg kialakítani egy olyan megélhetési lehetoséget, mely hétköznapokra elfoglaltságot ad, valamint zenészek, tanulók, közületek részére zenei eszközökbol ellátást biztosít.

Nagyon hamar kiderült, hogy a terv életképes.Így az 1997.04. 02-i kezdést követoen, már 2000.08.04-én egy jóval nagyobb üzletbe költözött a cég, amely jelenleg is muködik Kisvárdán 120 négyzetméteren.

A cégvezetok szorgalmának, és kitartásának köszönhetoen a POLIP név ismertté vált országosan is, és az üzleti partnerek körében elfogadott lett. Ez tette lehetové, hogy 2001 oszén Nyíregyházán a Bocskai u. 9 sz. alatt bovüljön a telephelyek száma egy / 50+ 40 négyzetméteres / újabb bolttal. E közben a cég másik  fo tevékenységi köre, a muvészeti ágazat sem merült feledésbe, mert a 3 fos alapzenekart 2005 januárjától egy 5 + 1 fos élozenekarrá fejlesztették a tagok, amely sikeresen muködik. 2008-tól egy még nagyobb üzletben várjuk vásárlóinkat a Debreceni út 75. szám alatt!

A hosszú távú célkituzésekben, saját tulajdonú üzlethelységek megvásárlása, kialakítása, esetleg egy következo üzlet megnyitása és egy zeneház komplexum létrehozása szerepel. Ezentúl a POLIP Band fejlesztése és musor-koncertszeru müködtetése a terv.


Weboldal Link Weboldal megtekintése
Távolság
Cím Ny
Kategória ,
Hirdetés