no-image-2889
Roland hangszerek hivatalos online értékesítése
Weboldal Link Weboldal megtekintése
Távolság

Roland Hangszeráruház

A Roland cég megalapítása óta a zene elkötelezettje. Mindennapjait a zenész és a hangszer, a muvészet és a technológia különleges, kapcsolata jellemzi. S mindez szorosan kötheto a cég alapítójához, Ikutaro Kakehashihoz. Kakehashi úr 1930-ban született Oszakában. Nem mondható, hogy könnyu gyermekkora volt: korán árvaságra jutott, nagyszülei nevelték, miközben még a tuberkolózissal is meg kellett kuzdenie. Ugyanakkor a betegsége révén találkozott eloször a zene jótékony, gyógyító hatásával. Ahogy nap-nap után hallgatta rádióját, lenyugözte a zene ereje és a technológia szabadsága, amely ezt az ero a világ különbözo pontjaiba eljuttatta. Hogyan lehet a zenei kifejezoészséget a technika segítségével tökéletesíteni: ez vált Ikutaro Kakehashi legfontosabb ambíciójává. Amint mérnöki ismereteit megalapozta, 1960-ban létrehozta elso vállalkozását az Ace Electronics Industries elnevezésu céget. Megkezdte elso hangszerének, egy elektronikus orgonának a fejlesztését. Ebben az idoben látott neki egy innovatív, új koncepciójú dobgép megalkotásának is – ez vált az 1972-ben megalapított Roland Corporation elso kulcsfontosságú termékévé. Kakehashi úr egyike volt a MIDI (Music Instrument Digital Interface) elso szószólóinak és támogatóinak. Azóta ez a szabvány általánosan elfogadott iparági protokollá notte ki magát, lehetové téve a különbözo gyártók eszközeinek gördülékeny kommunikációját. Mégis talán a leglényegesebb feladatunk kiemelni, hogy a Roland cég alapítása óta igyekezett különleges kapcsolatot kiépíteni a zenészek, a felhasználók, a hangszerforgalmazók és a hangszerek között. Ez a kötelék az, amely fontos hatást gyakorolt a muvészet és a technika kapcsolatára a modern zenei történelemben. Miközben a vállalat alapítása óta hu jelmondataihoz, köztük talán a legfontosabbhoz: INKÁBB A LEGJOBB LÉGY, SEMMINT A LEGNAGYOBB! Erre törekszünk valamennyien, akik itt dolgozunk… Munkatársaink szakértelmét 20 éves felhasználói tapasztalataikon kívül a Roland hangszergyár rendszeres konzultációja biztosítja. Bátran állíthatjuk, hogy ez a csapat Magyarországon egyedülálló segítséget nyújt az Ön számára.


Weboldal Link Weboldal megtekintése
Távolság
Cím Budapest 1137 Radn
Kategória ,
Hirdetés